Megközelítés: Felső-Ausztria, az A1 autópályáról Gmunden felé lekanyarodva,  a városban balra a tóparton a Traunsee északkeleti oldalánál indul az ösvény.

A csúcs meghódítására vállalkozóknak 1250 méteres szintkülönbséggel kell megküzdeniük. A meredek hegyoldalakon, sziklákon minden lépés harminc-ötven centiméteres emelkedést jelent. A tetőn a Gmundner Hütte terasza várja a megfáradt turistákat, ahol egy kávé vagy korsó sör mellett a tó és a környező hegyvilág, a síkság és a magashegység szinte átmenet nélküli panorámájában lehet gyönyörködni. A Traunstein csúcsa kimerítő, de technikailag könnyû (klettersteig A-B) utakon elérhető a gyalogos turisták számára a Hans Hernlersteigen vagy a Naturfreundesteigen keresztül (mindkettőre klettersteig szett ajánlott!). Akik viszont némi habra is vágynak a tortán, azok a Hernlersteigen haladva, és 1100 méternyi szintkülönbség legyűrését követően a nehéz, de izgalmas Traunsee klettersteigen mászva érhetik el a tetőre épített menedékházat.

A Herbert Hernlersteig (klettersteig B): a Traunsee klettersteig a Hernlersteigen keresztül közelíthető meg. 1100 métert teszünk meg ezen a B besorolású klettersteigen. A csúcs alatt az út kettéágazik. A túrakedvelők folytathatják útjukat a Hernlersteigen, és sziklás-köves kapaszkodón, kisebb létrákon keresztül érik el a csúcs alatti Gmundner Hüttét, míg a nehéz klettersteigek kedvelő jobbra, a sziklafalon indulnak ugyanoda.

Hegyi túra a tó fölött

Néhány száz méter tóparti baktatás után a jelzésnek megfelelően balra fölfelé indulunk az erdőben. A Hernlersteig szinte az első méterektől meredeken emelkedik a Traunstein oldalában. A köd nyálkássá teszi az ösvényt, csúszik a föld, a fenyőgyökerek, a sziklák. Hosszú kaptatás után kis fahidat követõen végre drótkötél végéhez érünk.
Beöltözünk és nekivágunk. Hamarosan kiderül, fölösleges volt a buzgalmunk. Nincs itt szükség semmiféle mászófölszerelésre. Gyerekeken és teljesen kezdőkön kívül a Hernlersteig sziklás túraútvonalként járható.
Kicsit följebb ferdén fektetett létrák következnek. Besűrűsödik a csúcs felé törtetõk sokasága. A létrákat követõ szakasz rendkívül elsárosodott. Helyenként alig győzünk gyökérbe, fûszálba, vagy legalább a saját sapkánkba kapaszkodni, hogy le ne szánkázzunk a síkos lejtőn. Fenyőerdõvel borított platóra érünk, ahol a szerteszét heverő jókora mészkőtömbökre telepedve megreggelizünk.
Energiával feltöltve továbbindulunk. Folytatódik a monoton, de annál erőteljesebb emelkedés. A Traunstein oldalában minden lépés egy-egy komplett combizom edzés. Fásultságunkat váratlan tünemény rázza föl: különös világosság kezd áradni fentről. Kósza napsugarak törnek át a ködfalon és a fenyõerdõ sûrûjén. Ötszáz métert emelkedtünk eddig, és lassan kiérünk a Traunsee fölött sűrűsödõ kora reggeli ködtengerből!
Egy fordulót követően megkapó látvány tárul elénk: felülről csodálhatjuk a hatalmas völgyteknőt kitöltő, puha paplanra emlékeztető ködtakarót. A szél felhőfoszlányokat ránt a magasba, de a lényeg, hogy a tavon megülő felhő fölött már a prognózisokban jelzett viszonyok uralkodnak, felhõmentes az égbolt, szikrázó reggeli napfényben fürdenek a sziklafalak!

Jókedvűen folytatjuk az emelkedést. Az ösvény balra fordul. A falak tövében hatalmas, széles bevágás nyílik, amelynek végében, még mindig jóval fölöttünk, félelmetes mészkõ sziklatornyok emelkednek. A bevágás külső peremének törmelékes, sziklás, meredek oldalára kapaszkodunk, könnyű drótkötél biztosítás mellett. Gyönyörû kilátás nyílik innen a Traunsee fölé magasodó hegy alsó letöréseire, hajmeresztõ sziklaalakzataira. Utunk a nagy bevágás belsõ oldalára vezet, ahol hosszadalmas mászás kezdődik a lépcsős sziklákon. Segítségül itt is gyakran feltűnik a drótkötél, ami az A-B nehéz-ségnek megfelelően inkább a lépések megkönnyítésére, az egyensúly megtartására szolgál. Száz és száz métereket emelkedünk, egyiket a másik után, míg próbálunk a fülünkön át is levegőt venni. Azok a magasban meredező ijesztő falak lassan-lassan közelebb kerülnek. Tanakodunk a pihenőben, vajon ezeken kell majd fölmásznunk? Valószínűnek tűnik. Egyikük, épp a legimpozánsabb, egyre jobban hasonlít az internetről már ismert képhez…
Csaknem három órája vagyunk úton, és mintegy 1100 méter szintkülönbség legyűrésével végre elérjük azt a kis sziklás platót, ahol a tulajdonképpeni cél, a Hab a tortán, a Traunsee klettersteig kiágazik a Hernlersteigből. Ott állunk a régóta figyelt robosztus sziklatorony alatt. Vakítóan süti a késő délelőtti nap. Pihengetünk, próbálunk erőt gyûjteni az utolsó, de egyben legnehezebb etapra.

Egyszerre mozgásra leszünk figyelmesek a sziklafalon. Szemünk végigfut a toronyiránt fölfelé futó drótkötélen és megakad néhány színes folton: kis csoport próbálkozik a „steigen” … lefelé. Érdeklõdve figyeljük őket. Kissé különös ez az ereszkedés. Vagy inkább félelmetes. Csúszkálva, a biztosító szárakba bele-bele esve, nagyon lassan közelednek. Négy lány, vagy inkább hölgy. A platóra érve sápadtan pihegnek, karjukon, térdükön véres zúzódásokkal. Osztrákok. Elmesélik, hogy gyakran járnak klettersteigre,  de inkább csak amolyan túrautakra, Hernlersteig-félékre.  Ez most betett nekik. A lentről is látható, enyhén áthajló 5-6 méteres falacskáig még sikerült fölvergődniük, ott azonban megakadtak.  A visszamászást még ellenségeiknek sem kívánják.

A hab a tortán

Tovább mászva a drót egy kitett bordára tekeredik, amelynek jobb oldalára kilógva húzzuk föl magunkat. Aztán a terep szelídülni kezd és pár méter gyaloglás következik, míg el nem érjük a már lentről szemügyre vett kissé visszahajló sziklafalat. Tövében állva tényleg elég félelmetesnek hat. A kulcs egy jobb kézre eső, kényelmes sziklalépés meglelése. Innen már néhány erőteljes rántással fönt vagyunk a következő platón. Pár újabb gyaloglólépés, és elérjük a  csúcsig tartó sziklatorony tövét. A mászás második szakasza itt kezdődik.
A sziklafal beszállása egy irgalmatlanul kitett traverzzel indul (C). Elõbb apró sziklaperemeken oldalazunk, majd a tükörsimává váló falon vascövekek jelennek meg. Ezeken lépdelve teszünk meg pár ugyancsak szellős lépést a félszáz méteres szakadék fölött. Majd bekanyarodunk a torony és a szemközti fal közötti szűk sziklahasadék áthajlása fölé. Vissza-pillantva mintha sötét barlangszáj tátongó üregébe merednénk, pedig csak a napfény nem jut le a hasadék aljába. Igaz, mi sem oda igyekszünk, hanem épp ki – azaz föl – belőle. Most érünk el arra a félelmetes, kitett, hófehér falrészre, amelyet odalentről félelemmel vegyes tisztelettel csodáltunk. Fölpillantva égbe nyúló lajtorjaként sorakoznak a vascövekek, kígyózik az ezüstös drótkötél. Függőleges kapaszkodás kezdõdik, harminc-negyven méter hosszan (D). A drótkötelet csak biztosításra használók UIAA IV-es, helyenként V-ös nehézségre számíthatnak. A via ferratázók sem építhetnek csupán a drótkötélre és a mesterséges lépésekre, jócskán szükséges sziklalépések, fogások használata. Mindhármunkon ke-ménytalpú magashegyi bakancs van, így a legkisebb peremeket is könnyedén meglépjük. Az izzasztó napsütésben dolgoznak az izmok, dagadnak a bicepszek. Néhány technikásabb mozdulat és erőművész mutatványt követően szép sorban felérünk a fal tetejét jelzõ egylépésnyi sziklapihenőre.
Nincs azonban még vége a klettersteignek! Rövid és könnyű kapaszkodást követõen pár lépés járóterep következik ugyan, de ezután újabb, tíz-tizenöt méteres függõleges fal állja utunkat. Rajta S alakban nyújtózik a drót. Erőt gyűjtünk az újabb próbatételre. Közben már a panorámában gyönyörködünk. A közeli hegytetőn, nagyjából egy szintben velünk feltűnik a Naturfreundesteig végét jelző Traunsteinhaus.

A Traunsee klettersteig utolsó szakasza függõlegesen indul vagy öt méterig (D).  Itt ugyancsak szükség van a karizmokra. Aztán nehéz „kilógós” traverz következik, végig vascövekeken lépdelve a mélység  fölött. Újra átlósan föl, majd egy nagyon kitett bordát megkerülve (C) az út gyakorlatilag véget ér. A törpefenyők tövében megpihenve bevárjuk egymást.
Fölöttünk a Gmundner Hütte terasza, rajta zsibongó turistanépség. A mélyben a Traunsee most épp krómacél víztükre. Körülöttünk  a Totes Gebirge és a Dachstein ormai kéklenek. A csúcs kissé távolabb esik, oda még némi gyaloglás vár ránk.

Nincs nagyszerűbb érzés, mint fáradtan, de a  teljesítmény, a páratlan kilátás és a természet élményével csordultig telve, hideg sörrel szomjunkat oltva a hegycsúcson élvezni a szeptember végi napsütést.
Az ereszkedés a Hernlersteigen hosszú és fárasztó, csaknem annyira, mint a feljövetel volt. A fenti szakasz létráiról észak felé kitáruló kilátás azonban feledteti a nehézségeket. Mire az út végére érünk,  a nap is lebukik a szemközti hegyvonulatok mögött.
Tőlem akár már eshet is. Ibériától a Kaukázusig.