Jeges fagylalt és a minyikopok

Túra a gerincen

Túránkat a Bystrá dolinából indítjuk, amelyet autóval a Besztercebánya – Podbrezová – Bystrá útvonalon érünk el. A völgy egészen a Chopok déli oldalának síterepei alá vezet. Itt a Trangoška parkolóban hagyjuk a kocsit (1121 m). Korán reggel érkezünk az árnyékban lévő parkolóhoz, ahol síelők tömege csatolgatja a síbakancsot. Már betelt a felvonó alatti parkoló és az oda vezető út, nem is engedik tovább a kocsikat. A síelők megnyúlt képpel vágnak neki a jó húszperces baktatásnak, minket azonban nem zavar, hisz éppen innen indul a zöld jelzésű  turistaút. Kelet felé vágunk neki a behavazott, fenyvesekkel szegélyezett völgynek. Szinte rögtön elmarad a tömeg, már csak egy-egy elszántabb síturista baktat fölfelé, sőt, megjelennek az igazi korán kelők is, akik lefelé érkeznek sítalpakon a csúcs felől. Pedig még csak nyolc óra van!

A téli Gyömbér-Chopok túra alapfeltételei a jó kondíció, az időjárási és lavinaprognózis ismerete. 3-as lavinaveszély fölött, vagy ha szélvihar, friss havazás várható, ne induljunk el! Speciális felszerelés (jég-csákány, hágóvas, kötél) nem szükséges.  A magashegyi öltözék mellett síbot, hótalp igen hasznos lehet!

Kiindulópont: Chopok-dél, Bystrá dolina, Trangoška parkoló, (1121 m).
Útvonal: Trangoška – Bystrianka-völgy – Chata generala M. R. Štefanika menedékház (1728 m) – Gyömbér (2043 m) – Chopok (2024 m) –   sípályákon le Srdieckóig – Trangoška parkoló.
Időtartam: nyáron 8-9, télen 9-11 óra.

Hosszan tapossuk a havat az enyhén emelkedő völgyben. Lassan kibukkan fölöttünk a havas gerinc. Ugyancsak kavarja a szél odafönt a porhavat! Itt a völgyben is egyre erősebb, és amikor nekivágunk a völgyfő meredek, mélyhavas szakaszának, már mintha jeges vízesésben fürödne az arcunk. Hiába a 2007-es év hószegény időjárása, itt bizony térdig érő laza havat halmozott össze a szél, a menetelők sora besűrűsödik, és hogyhogynem egyszerre az élen találom magam. Na úgy kell nekem, taposhatom a nyomot! No mindegy, ez a túra úgyis kondifokozónak volt betervezve.
Egy és háromnegyed óra alatt érjük el a hágót. Itt a szél már orkánszerű, neki kell feküdni, ha haladni akarunk. Egy hódomb mögött aztán végre előtűnik a Chata generala M. R. Štefanika menedékház (1728 m). Odabent, a fával borított söntésben idilli a hangulat. Lobogó tüzű kandalló, forraltbor illat. Bepárásodott szemüvegeinket törölgetve sürgősen rendelünk is belőle, és még szlovák szótár sem szükséges: a kedves nénike bájos felvidéki akcentussal, magyarul veszi föl a rendelést.
Az idillnek azonban hamarosan vége szakad, hisz a túrának még csak az elején tartunk. Ki kell menni a dühöngő szélviharba. A jeges szél elviseléséért cserébe szikrázó a napsütés és az Alacsony-Tátra behavazott főgerincének látványa kárpótol minket.

Nekivágunk a főcsúcsnak. A térkép szerint a zöld-kék úton kell elõbb megkerülni a csúcsot, arra azonban egy nyom sincs. Annál inkább a „hranica skialpinistickeno areálu” feliratú, egyenesen a csúcsot célzó útvonalon. Izzasztó, havas kapaszkodás kezdődik. Különös módon ahogy egyre magasabbra érünk, enyhül a szél. Itt még mi vagyunk előnyben a síelőkkel  szemben, sorra kerülgetjük a sítalpak, sőt, snowboardok alatt görnyedő csoportokat.
A háztól jó háromnegyed óra alatt érjük el a csúcskeresztet. Kereszt? Bizony, a kereszt forma kis sem vehető, a rárakódó jégnek köszönhetően sokkal inkább egy hatalmas jeges fagylaltra hasonlít az építmény.
Hanem a csúcson nem ez a fő attrakció, hanem a pompázatos kilátás! A Felvidék közepén állunk. Körbetekintve a kristálytiszta levegőben tekintetünkkel szinte a teljes területét befoghatjuk ennek az országnak. A legimpozánsabb a Magas-Tátra behavazott látványa északkelet felé, amely átmegy a Liptói-Tátrába, rálátunk a Liptói-tóra, északnyugatnak a Fehér-Kárpátok havas csúcsainak sora keretezi a látóhatárt. Nyugat felé pedig a Chopok (2024 m) havas csúcsa emelkedik, valamint az odáig vezető gerinc, amely túránk következő, egyben leghosszabb etapja. Délnek fordulva sokkal inkább középhegységi a táj, és a távolban a Börzsöny és a Csóványos csúcsa is feltűnik.

A Chopokig vezető gerinc bizony nem túl „turistabarát”. Kisebb csúcsok és hágók sorozata, amely több száz méterrel növeli meg a túra teljes szintkülönbségét. Ha tehát a Gyömbéren már túl fáradtnak éreznénk magunkat, túl késő van, romlik az idõ, vagy a hó mélysége akadályozza a haladást és nem áll rendelkezésre hótalp, érdemes a felfelé vezető útvonalon visszatérni, mivel a gerincen hosszú és megerőltető gyaloglás vár még ránk.
Egy kis ízelítő ebbõl mindjárt a Krúpovo sedlo (hágó), amely 1922 méteren fekszik, majd innen előbb emelkedve majd újra lefelé elérjük a Deményfalvi-hágót (Demänovské sedlo), amely már csak 1756 méter. Azaz 287 métert veszítettünk! Sebaj, legalább tudjuk, mit kell majd visszaszednünk. A túra során időnként síalpinisták húznak el mellettünk mindkét irányban. A viszonylag kevés hó miatt nekik sem könnyű: helyenként sziklakibúvások között kell manőverezniük, másutt teljesen eljegesedett hópáncél felszínén csúszkálnak. Mi éppen ezeket a részeket kedveljük. Másutt ugyanis elég mély a hó, gyakran térdig, combtőig beszakadunk.
A Chopok alatt következik még egy megerőltetőbb emelkedő. Különös, csillogó jégvilágba kerülünk. Aztán alulról megkerüljük a csúcsot, már látszanak a  felvonók, és végre beesünk a csúcs alatt épített Kamenná chata menedékház ajtaján. A gerinc téli bejárása jó két és fél órát vett igénybe, és ugyancsak kondis volt.

Ez a ház már a felvonóval érkező síelők vonalán fekszik, ennek megfelelően nagy a tömeg, a tülekedés. Sorbaállunk sörért, és az osztrák menedékházakból ismerõs gőzgombóc helyi, vaníliás változatáért, ami itt “minichopok buktaként” szerepel. Népszerű is, a kesehajú, magyart nehezen törő lyányka percenkét kiált be a konyhába: “minyikopok, minyikopok!” Hangja elkísér minket még a csúcs felé, ahova a becsület kedvéért kapaszkodunk fel a háztól induló ösvényen.
Innen már csak egy dolog maradt hátra: a sípályákon lecsúszkálni a felvonó alsó állomásáig, majd a kocsiig. A liftek már leálltak, csak néhány elvetemültebb “fókázó” törtet még fölfelé sílécein. A Magas-Fátra vonulatai fölött lenyugvó nap sugarai vörösre festik a pályákat és különös, lencsealakú felhőt világítanak meg a Gyömbér előbukkanó csúcsán. Gyalog, bakancstalpon síelve, a meredekebb részeken nadrágféken csúszkálunk lefelé. A hírhedt “siratófal” mellett haladva még gyalogosan is nagyokat esünk. Az extrém fekete pálya jeges buckahalmain egyszer síléccel is levergődtem, akkor repertoáromban tigrisbukfenc, spárga és fejenátfordulás is belekerült. Még a téli, korai sötétedés előtt, hűlő hegyi levegőben érjük el a kocsit. A térképi jelzésekre jó egy órát ráverve teljesítettük ezt a gyönyörű túrát, és az időjárás igazán kegyes volt. Hamarosan brusnói szállásunkra röpít a kocsi. Kezdődhet az ünneplés!