A Bükki Nemzeti Park kérésére jelezzük, hogy a Pes-kő fokozottan védett területen található, ezért nem látogatható!

Sziklák, rétek, patakok

Mindent megadnának a hazai sziklamászók, ha a bükki Pes-kő (857 m) lenyűgöző, 40-50 méteres függőleges mészkőfalain próbálgathatnák tudásukat. A fennsíkperemről mélybe szakadó, a teljes, többlépcsős letörés tekintetében kétszáz méteres szintkülönbséget átfogó hófehér falakon igazi mászóparadicsom működhetne… Ám a Pes-kő – sziklamászó szempontból sajnos, de értékeink védelmét előtérbe helyezve inkább szerencsére – a Bükki Nemzeti Park szigorúan védett területe, ritka és értékes növényvilága, ragadozó madarai miatt. És bármelyik irányból közelítünk felé, csak hosszú gyaloglás árán érhető el.

A Pes-kő nagy letörése

Kiindulópont a Bükk nyugati lábának gyöngyszeme, az egyre fejlődő, csinosodó Szilvásvárad. A Bükk legmagasabb csúcsa, az Istállós-kő (958 m) alatt, a Szilvás-patak völgyében elterülő község páratlan turisztikai adottságokkal rendelkezik. Varázslatos a hegyes-völgyes táj, kristálytiszta levegőt lehelnek a Bükk erdőségei, a faluban csobog a zuhatagos, pisztrángot nevelő Szalajka-patak, és a település hírnevét tovább öregbítik, külországba is elviszik a Lipicai ménes, a fogathajtó világbajnokság és a vadászati lehetőségek. Szilvásváradon ma már a sátoros kempingezéstől a luxus wellnesshotelig mindenféle szállás és vendéglátási lehetőség megtalálható.

Bármelyikben is töltöttük az éjszakát, a korai és bőséges reggeli elköltése után – szükség lesz az energiára! -, a Szalajka völgyében vágunk neki a túrának. A völgyben nagy számban sétálgató kirándulók, családok a Fátyol-vízesés és az Istállós-kői-barlang (ősemberbarlang) felé tartanak. Mi hamar letérünk erről a főiránytól és bal kézre befordulunk a Tótfalusi-völgybe. Utunk a sárga jelzésen, de még keskeny autóúton vezet. Itt még odafüstöl orrunk alá egy-egy, a Milleneumi kilátó felé tartó autó. A völgyi rétek, bozótosok fölé sziklás, busa hegytorony magasodik, a Gerennavár (759 m). Ugyancsak magasnak tűnik, pedig utunk során jóval magasabbra jutunk majd föl. A műutat elhagyva az Ivánka-lápa kanyargó turistaösvényén minden lépésnél érezni fogjuk a fennsíkperem hirtelen emelkedését. A sárga úton a gerennavári parkolón is túl haladva végül egy többes útelágazáshoz érünk. Választhatjuk a sárga Δ jelzést is, sokkal látványosabb lesz azonban utunk, ha kicsit továbbmegyünk a műúton, áthaladunk az Olasz-kapun (az első Világháborúban olasz hadifoglyokkal építtették), majd elérve a fennsíki réteket, jobbra fordulunk a kék+ útján, a Feketesár erdészház irányában.

A Bükk-fennsíknak ezen a legmagasabb, 800-950 méter között váltakozó platószerű részén sűrű bükkösöktől övezve számtalan kisebb-nagyobb dúsfüvű hegyi rétben gyönyörködhetünk. E rétek létrejötte a karsztjelenségek körébe sorolt töbrök, más néven dolinák különleges mikroklimatikus adottságaihoz, no meg az emberi tevékenységhez kötődik. Nagyobb részt emberkéz – helyesebben balta, fűrész – teremtette kaszálórétek ezek, amelyeket évszázadokkal ezelőtt alakítottak ki keserves munkával a fennsík környéki falvak lakói. Ökológusok szerint a nagyjából kör alakú, mészkőoldásos bemélyedések, azaz a töbrök alján, ahol megül a hideg levegő és mértek már nyáron is fagyot (a rekord -7,9 fok júliusban), természetes módon is keletkeztek kisebb rétfoltok, mivel a hideghatás miatt az erdő nem képes zárulni. Akár így, akár úgy, ma ezek a rétek karakteres arcot adnak a fennsíknak. Hullámzó füvük, borókásaik megkapó látványt nyújtanak, és növényritkaságok, védett állatok, főleg rovarok sokaságának adnak otthont. Ilyenek tavasszal a különböző vad orchideafélék, a szibériai nőszirom (Iris) kék-fehér cirmos virágai, a szúrós, taposást jól bíró száratlan bábakalács, nyár elején az otthoni vázából ismerős kardvirág vadon élő, kultúrtársainál sokkal bájosabb ősi változata (Gladiolus), vagy koraősszel a magashegyekből ismerős kék és lila virágú tárnicsok (Gentiana). A fű között szöcske és sáskahadak millióinak éneke szól, hajnalban vagy alkonyatkor pedig, ha óvatosan közlekedünk, gyakran találkozhatunk a rétekre kimerészkedő őz- és szarvascsordákkal, rókával, vaddisznóval.

Utunk ilyen töbrök, rétek során vezet végig. Itt-ott beleakadunk az ötvenes években még működő fennsíki Régi-vasút maradványaiba, amelyen a kivágott fát szállították a mélyen fekvő völgyekbe. Elhaladunk a kedves, mai is használt erdészház mellett, ezzel magunk mögött hagyjuk a betelepült zónát, innentől nyugatra, délnyugatra nincs már több emberlakta hely a Bükk-fennsíkon. Hamarosan újabb elágazás következik. A rövidebb út a kék+, mi azonban balra fordulunk a zöld jelzésen, mert mindenképp látni szeretnénk a Virágos-sár oldalában elterülő híres bükki Őserdőt.
Az Őserdő felemelő természeti látvány és a múlandóság borongós hangulata egyszerre. Felemelő, mert ilyen hatalmas, évszázados bükköket, a természet ilyen érintetlen vadságát és burjánzását Európa szerte csak kevés helyen tanulmányozhatjuk. És lehangoló is, mert az elmúlást idézi. A fák itt lábon hallnak el, maguktól dőlnek a földre, ahol évtizedekig korhadnak, míg eggyé válnak a humusszal, „amelyből vétettek”. És azért is, mert azt láthatjuk itt, amit máshol járva hazánk erdőségeiben, már sehol: az igazi erdőt, amilyennek lennie kéne minden bükkösnek, ahol csemetétől a 150 éves matuzsálemig együtt élnek a generációk, és önmagától újul meg a természet. Mint minden illúzió kicsit ez is hamis: ez sem igazi őserdő, de több mint 200 éve nem végzett is semmiféle fakitermelő tevékenységet emberkéz.
Másik nevezetességgel is találkozunk az Őserdőben: rácsatlakozunk a Nagy-Milictől az Írott-kőig kanyargó Országos Kéktúra bükki szakaszára, és a másfélmillió lépésből pár ezret most ezen fogunk megtenni.

Hupikék törpikék avagy túrázók az Őserdőben

Elhagyva a természetnek eme zöld templomát, jelentős szintet veszítünk a Sima-kő-lápába vezető kis völgyben. A mészkőformakincs különleges jellemzőiből adódóik, hogy a lapályos, hajdan a mészkőtönköt takaró miocénkori üledékes rétegekről átöröklött völgy egy sziklatetőre, a Vörös-kőre fut ki. Ezt a kis kitérőt jelzett út nélkül kell megtennünk, és alaposan gondoljuk meg, mert ha a sűrű erdőben elvétjük a tetőt, gyorsan elveszítjük a fennsík magasságát és igen keserves lesz visszagyalogolni.
A kéken továbbhaladva hamarosan meredeken lejtő rétekre érünk. A keskeny ösvényről szép kilátás nyílik a Déli-Bükk vonulataira. A bódító vadvirágillat pihenésre csábít. Érdemes kicsit elnyújtózni a fűben, gyönyörködni a tájban, hisz hosszú út áll még előttünk.
Hamarosan újra erdőbe érünk. Bármerre tekintünk, mindenfelé kisebb-nagyobb, hófehér mészkősziklák hevernek. Karrmezőn járunk. A mészkőben oldódott üregek között barlang is akad: a Cserepes-kői barlangszállást az 50-es években tették lakhatóvá, a természetes üreg bejáratát ajtó védi, odabent egyszerű fapriccseket, vaskályhát találunk. Aki rászánja magát az itt alvásra, nomád körülményekre készüljön föl, és bőséges vízmennyiségről gondoskodjon, mert a kiemelt mészkőplatón közel, s távol nincs víznyerési lehetőség.
A Cserepes-kőről már csak egy ugrás a végcél, a Pes-kő csúcsa. Kaptatót követően előbb a Pes-kő-kapuhoz érünk, jobbra erdőbe bujtatott sziklás gerinc húzódik, bal kézre pedig keskeny ösvény indul a szikla tetejére. Pár perc alatt felérünk a tetőt borító szélfútta füves rétre. Dél felé a rétnek, mintha elvágták volna, vége szakad: ha kióvakodunk a peremre, szédítő mélység nyílik közvetlenül a lábunk alatt. A mélyben hullámzanak a Peskő-völgy erdőségei. Valahol a szikla aljában, a tetőről nem láthatóan hatalmas barlangszáj ásítozik: a Pes-kő-barlang, amelyben 50 ezer évvel ezelőtti ősemberi nyomokra bukkantak a régészek. A tetőről az egész Déli-Bükk szinte madártávlatból tanulmányozható. A távolban Eger tornyai, nyugatra a Mátra vonulatai is feltűnnek.
Változatosabbá tehetjük a túrát, ha visszafelé más útvonalat választunk. Erre több lehetőség is kínálkozik. Ha bírjuk még szuflával és idővel is jól állunk, folytathatjuk utunkat a kéken, és útba ejthetjük a Pes-kőhöz hasonlóan jó kilátású Őr-kőt (880 m), majd a piros, aztán a sárga úton haladva a Horotna-völgyön át jutunk vissza a Szalajkába és Szilvásváradra. Ennél rövidebb, ha a zöld □ -et választva megkerüljük a Kálmán-hegyet és a Kopasz-rétre érve rácsatlakozunk a zöld jelzésű útra. Itt jobbra fordulva az Istállós-kő érintésével is visszajuthatunk a Szalajka-völgybe, ez esetben jelentős emelkedővel kell még megküzdeni. Ha elég volt mára a szintemelkedésből, a Kopasz-rétnél forduljunk inkább balra. A hangulatos ösvény hosszan tekereg lefelé a völgyoldalban, míg végre leérünk a Horotna-völgy aljába, a felduzzasztott kis tóhoz. A tótól további hosszú gyaloglás vár még ránk a csörgedező kis patak partján, míg végre az Erdei Múzeumnál, ahol szabadtéri bemutatón régi, erdei mesterségek eszközeivel ismerkedhetünk meg, beletorkollik a Szalajkába, épp a híres mésztufagátas Fátyol-vízesés alatt.

A Fátyol-vízesés, nyári alacsony vízhozamnál

A Szalajka-völgy hazánk egyik leghangulatosabb völgye, vízesésekkel, zúgókkal, tavakkal, pisztrángtenyészettel, vadasparkkal. Már csak ennek a bejárása is szép program, de ha elkerülnénk a tömeget, ne hétvégére időzítsük a látogatást. A Pes-kő túra végén valószínűleg elég késő lesz már ahhoz, hogy magunkban élvezhessük a völgy látnivalóit, sűrű, páradús levegőjét. A Fátyol-vízeséstől csak pár kőhajításnyira lefelé bukkanunk a Szikla-forrásra, amely hazánkban egyedülálló geológiai jelenség: folyamatosan aktív forrásbarlang. A komor sziklafal mélyedéséből tör elő a habzó karsztvíz, amelyet kis tóba duzzasztottak föl a szikla tövében. Lejjebb a pisztrángtelep kerítésén bekukucskálva a különböző méretű halnövendékeket lehet szemügyre venni. A legnagyobb pisztrángos tó a hazai filmeseket is megihlette szépségével, több magyar film, pl. a Szerb Antal regényéből készült Pendragon legenda kockáin ismerhetjük föl a tópartot.
A fárasztó túra végén ne feledkezzünk meg Szilvásvárad egyik legfőbb nevezetességéről: az omlós húsú, pompás ízű parázson sült pisztrángról, amelyet a völgy bejáratánál több vendéglátóhelyen is fogyaszthatunk, és jó egri borral lekísérve igazi megkoronázása lesz egy emlékezetes szép napnak.

Szöveg és kép: Galli Károly