Túra a Monte Cinto csúcsára

A Korzika legmagasabb csúcsaként ismert Monte Cinto tömbje a 8722 km2-es sziget középső-északi részén, a magasra kiemelt gránitvidék szívében emelkedik. Két irányból közelíthető meg: dél felől, Calcucciából, vagy északról, Haut Ascóból. Túránk ez utóbbi útvonalat mutatja be.

A Monte Cinto csúcstömbje

A Monte Cinto nyári megmászásához nem kell képzett hegymászónak lenni. A Magas-Tátra túraútvonalaihoz hasonló sziklás trekkinggel elérhető. Magashegyi túrázásban való tapasztalat és jó fizikum ugyanakkor szükségszerű, mivel jóval ezer méter fölötti szintkülönbség (Haut Ascóból indulva 1284 méter ) és jelentős távolság leküzdése vár a csúcs meghódítóira. Magasszárú, keménytalpú bakancs, meleg-, vízálló- és szélálló tartalék ruházat, élelmiszer, ivóvíz (a csúcsi régióig találunk patakot, de ott már nem) szükséges, és a teleszkópos hegymászóbot sem hátrány a kőgörgetegeken. Fölfelé – kondíciótól függően – 4-6 órát, lefelé 3-4 órát kell számítanunk.

A Monte Cinto igen gyakran burkolózik felhőbe. Ha tehetjük, várjuk meg a tiszta időt, mert nem csak a túra lesz kellemesebb, de a csúcsi panoráma egészen elképesztő ilyenkor!
A korzikai gránit- és porfirvidék egészen elképesztő szépségű, és eltér a kontinensen megszokott hegyvidékek, illetve a magyar szemnek sokkal ismerősebb adriai tengerpart sziklavidékeinek látványától. Mások a sziklaalakzatok, döbbenetes sziklatornyok, függőleges falak vad összevisszasága teszi változatossá a hegyvidéki tájat. Az igazi egzotikum azonban nem is ez, hanem a színek orgiája. A sziklák rózsaszínűek, a lenyugvó nap fényében különös vöröses-izzó árnyalatúvá válnak. Mindezt csillámló palák és zöld színű keskeny metamorfit pászták teszik változatosabbá.

Megközelítés: a sziget legfőbb N193 sz., Bastiát Corte-val összekötő főútjáról Ponte Leccia után nyugatnak fordulva érjük el az Asco-folyó szurdokvölgyét. Maga a vörös sziklás kanyon a mélyén zúgó hegyi folyóval is igen látványos. A kiszélesedő völgyoldalban létrehozott, különleges fekvésű település alatt érdemes kitérőt tenni a középkori genovai uralomra emlékeztető boltíves kőhídhoz, ahol a kristálytiszta, üdítően hűvös patakvízben fürdőznek az élelmes korzikaiak. Ha időnk engedi, társuljunk be hozzájuk! A kis városka szélén csodálatos panorámájú terasz hívogatja a látogatókat, ahol – a holnapi nagy túra előtt – érdemes kicsit megpihenni, és gyümölcsös ízű, gesztenyéből erjesztett korzikai sört kortyolgatni.
A túra Haut (azaz magas) Ascóból indul, 1422 méterről. A kis településen télen síközpont működik. Panziót, szállodát itt, vagy Ascóban egyaránt találhatunk, igaz, ezek elég borsos árúak. Mi a Haut Asco alatti kempingben sátoroztunk, és nem bántuk meg: a kemping tiszta, a fenyőfák kellemes árnyékot adnak, és nem jellemző rá a zsúfoltság – a legközelebbi szomszédunk is legalább húsz méterre települt. Viszont a sátrunk mellett csobog az Asco-folyó. Sziklás-köves partja piknikezésre csábít. Itt főzzük meg szerény vacsoránkat: sóletkonzerv füstölt hússal. A suhogó fenyők alatt, a patakpart párás levegőjében milyen jól tud esni ez az otthon oly lenézett eledel is!
Az éjszaka extra korzikai programmal „kedveskedik”. Megismerkedhetünk Monsieur misztrállal! Ő a híres nyugat-földközi-tengeri szél. Hangos suhogással érkezik az éjszaka közepén. Hamarosan akkora a szélnyomás, hogy aludni képtelenség. Borzalmas löketekben érkezik, közben kisebb szünetekkel. Attól rettegek, hogy a fenyőerdő nem lesz képes ellenállni az orkánszerű viharnak, és egy kidőlő fa rázuhan a sátrunkra. „Könnyelmű magyarok halálos kimenetelű balesete Korzika hegyei között.” – áll majd otthon a híradásokban. Hajnali háromkor rettenetes csattanással felszakad a külső sátor. Pedig minden cövekre több kilónyi követ halmoztam rá! Kiugrom a viharba, és a fejlámpa sápadt fényénél próbálom visszarángatni a szélben leszakadt vitorlaként repkedő sátorponyvát. Közben csaknem felborít a löketenként érkező szél. Az újfent leszúrt karókra akkora köveket pakolok, amekkorát fel bírok emelni, de így sem vagyok biztos, hogy a következő pillanatban nem repül el az egész. A következő két órában nyitott szemmel bámuljuk a sötétséget. Alvásról itt már nem lesz szó. Az első hajnali derengésben készülődni kezdünk. Mire felöltözünk, a vihar lecsillapodik. Pár kilométer autózás vár még ránk. Sebtében kávézunk, és a csúcsokon megcsillanó első napsugarakat már a Haut Ascóból induló gyalogösvényről csodáljuk meg. Nem bánom a nagyon korai indulást, az útikönyvek szerint délutánra általában felhőkbe burkolózik a nagy hegy.

Különleges korzikai táj a csúcs felé vezető úton

A korzikai hegyvidéki táj nem csupán varázslatosa szép, de nagyon különleges is. Gigászi gránitszirtek magasodnak a fejünk fölé, a sziklákon alázúduló patakok vízcseppjeiben szikrázik a napsugár, a felfelé egyre ritkuló erdőzónában pedig torz, szélcibálta fenyők nőnek, és mesebeli hangulatot kölcsönöznek a vidéknek.
A túra elején előbb nagyjából szintben haladunk kilométereken keresztül ebben a valószerűtlen, nem európai hangulatú tájban. Hamarosan sziklás, szűkülő völgyecskébe érünk, amelynek tisztavizű patak csörgedezik az alján, és kisebb letöréseken, vízeséseken lezúdulva siet a völgy felé. Többször átkelünk a patakon, majd a folyásirány szerinti jobb völgyoldal szikláira kapaszkodunk föl. Az utat piros felfestés jelzi, amely azonban sokszor nagyon hézagos, különösen ezen a részen könnyű elvéteni az utat. Körülöttünk egyre vadabb helyvilág emelkedik, de fölösleges találgatni, vajon melyik a „Cinto”, mert innen még nem látható a főcsúcs. A völgy elágazik. Utunk a bal kéz felé nyíló csodálatos panorámájú mellékvölgyben folytatódik, amely egészen csúcsi gerinc alá kanyarodik. Addig azonban hosszú kapaszkodó vár még ránk! Az út hosszan vezet fölfelé a (folyásirány szerint) jobb völgyoldalban, sziklás terepen. A napsütötte sziklákon apró dinoszauruszok, magyar szemnek szokatlan, inkább csak állatkertből ismerős alakú gyíkok siklanak.
Lassan elmarad a növényzet, csak a zuhatagos patak tart még ki mellettünk. Komor, vöröses-szürkés sziklavilágba érünk. Gigászi szirtek, és alattuk vöröses, kohósalakra emlékeztető törmelékhalmok. Napos, tiszta időben mégsem kell a hegyvidéki magány nyomasztó érzésétől tartani: meglepően sok a turista. És mindenki franciául beszél, hiszen a szigeten ők alkotják a turizmus gerincét. Tátrai szintű tömegről szerencsére messze nem lehet beszélni.
Vízesések közelében halad az ösvény, majd széles, átriumszerű völgyfőbe érünk föl. A patak itt kisebb tavakban gyűlik össze. Ezek füves partját kerülgetve hatalmas törmeléklejtő alá érünk. Magasan fölöttünk sziklás gerinc húzódik, ennek legmagasabb kiemelkedése a Monte Cinto főcsúcsa. Érdemes megpihenni az újabb megerőltető emelkedés előtt.
Véget nem érő kapaszkodás kezdődik az omladékos, görgeteges terepen. Ezernyi ösvény indul szerte a hegyoldalon. Szinte mindegy, melyiket választjuk, de kis odafigyeléssel kövessük inkább a jelzést. A lélekölő botorkálásért cserébe egyre pompásabb kilátást kínál a hegység. Mélykék tengerszemek csillognak a vöröses-szürkés gránitsziklák mélyedéseiben. Újabb és újabb vonulatok bukkannak elő a messzeségben. A gerinc alatti rész különösen meredek és minduntalan visszacsúszkálunk a laza törmeléken. Nem kis megkönnyebbülés elérni a gerincet.
Süvöltő, vad szél fogad a kis hágóban. Kabátot, sapkát húzunk. Öltözködés közben szemrevételezem a környéket. Bizony, a csúcs még sehol! A gerinc déli oldalán szintvesztéssel indul tovább az ösvény. Itt gyakran szikláról sziklára ugrálva lehet csak haladni a hatalmas kőtömbök között. Többszöri jelentős szintvesztésre sor kerül, amit keservesen szedünk vissza a gerinc egy-egy kisebb kiemelkedéséig, hogy onnan újra a déli oldal sziklatörmeléke között vesztegessük el az egyre nehezebben megszerzett magasságot. És ezt a hosszú és fárasztó gerinctúrát visszafelé is meg kell tennünk! A kiszámolt szintkülönbségre két-háromszáz métert nyugodtan rászámolhatunk. Végül hosszú kapaszkodással érjük el a „Cinto” tetejét jelző rozoga fakeresztet.

Csúcsi panoráma

Azon kevés szerencsések közé tartozunk, akik kristálytiszta időben, napsütésben érték el a Monte Cinto gyakran felhős csúcsát. Ennek megfelelően a kilátás gyönyörű. A sziget teljes északi partvidéke kirajzolódik. Rálátni Calvi félszigetre épített várára, St. Florentra és északnak a tenger kékjébe vesző félszigetre, „Korzika ujjára” – a Cap Corse-re. Közelebb az Asco-völgyet övező hegyvonulatokban lehet gyönyörködni és a magasból végigkövethető szinte a teljes túraútvonal. Délnek fordulva a kilátás szintén lenyűgöző. Lábunk alatt a Calcuccia-tó kékje, míg a látóhatárt a Monte Rotondo 2622 méteres vonulatai zárják.
Hosszan heverészünk, pihengetünk, ebédelünk a friss szélben, élvezve a léleknyugtató panorámát. Hosszú ereszkedés vár még ránk, mire elérjük a Haut Ascóban hagyott kocsit. S ha délutánra sem romlik el az idő, jusson eszünkbe a Genovai híd Asco alatt, mert a kimerítő túra után semmi nem lesz pompásabb, mint megmártózni a folyó üde hullámaiban.