Großer Möseler (3480 m)

Hajnali négy óra. Kinyomom a veszettül sípoló telefont. Helyszín: Ausztria, Tirol, a Furtschaglhaus hálóterme, 2295 méteren. Odakint sötétség. Esőcseppek dobolnak az ereszen. Idebent sötétség és hideg. A folyosón motoszkálás, léptek dobbannak. Indulni kell, ha nem akarunk lemaradni. Ötkor menetkészen sorakozunk az eresz alatt, mégis sikerül. A csapat már a szemközti omladékos gerincen halad. A pirkadati derengésben bánatos arcát mutatja a környék. Köd és kitartóan szemetelő eső. A csúcsnak nyoma sincs a felhőben. Indulunk a többiek után. Persze mindjárt az elején elkavarunk, és mivel jóval a ház melletti fahíd fölé kerülünk, egy kockázatos patakátkelés gondoskodik arról, hogy a maradék álom kiröppenjen a szemünkből. Aztán már csak egy meredek törmeléklejtőt gyűrünk le, és beállunk a sor végére.

A Möseler csúcsa télen

A csúcs megmászásának S. Nándi csapatához csatlakozva vágtunk neki 2006 júniusában, jómagam, Tamara meg a Zsóti. A kocsit a Zillertal végében található Schlegeisspeichersee víztározónál hagytuk, innen vágtunk neki a Furtschaglhaushoz vezető jó két órás cipekedésnek. A házban volt a megbeszélt találkozó, innen terveztük másnap megmászni a Großer Möseler 3480 méteres csúcsát.

Egy órája tart már a monoton caplatás, és az eső nem enyhül. Lassan elérjük a gleccser szélét. Ruháink jó vizsgáznak, nyoma sincs beázásnak. Mégis, óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy ugyan esőben is megmászhatjuk a csúcsot, de minek? Van ebben valami jó? Hamarosan döntés születik: visszafordulunk! Fél nyolc sincs, és a csapat, lógó orral, újra a menedékház teraszán. Nyolckor már a hálózsákjainkban. Negyed kilenckor csak halk szuszogás hallatszik, no meg a változatlanul kopogó esőcseppek.
Tízkor ébredek újra. A parányi fatáblás ablakon szinte bántó erővel özönlik be a napfény. A manóba, már a csúcs közelében lennénk! Körbeszaladok a szobákban, de mindenki alszik, abban a megnyugtató tudatban, hogy ez az egyetlen értelmes dolog a világon, amit tehet. A teraszon a tiroli táj elképesztő csodapanorámája fogad. Tiszta, csillogó levegőben ragyog fölöttünk a csúcs hófödte tömege. Hát, ez ma már ejthető. Tekintetem a falra függesztett turistatérképre kalandozik. Hol is vagyunk? A ház fölött jelzett turistaút indul észak felé. A Schönbickerhorn 3133 méteres csúcsára.
Egy óra múlva a ház fölötti réteken baktatunk ketten, Tamarával. A tiroli táj mintha kárpótolni igyekezne a reggeli malőr miatt. Mintha alpesi kalendárium lapjain lépkednénk. Az ég azúrkék, a fű harsogóan zöld, a patakok vize szikrázóan tiszta. És a sziklák… a völgy szemközti oldala és a Möseler tömbje szürke gránit, ezen a gerincen ugyanakkor a kristályos kőzeteknek elképesztő kavalkádja hever a felszínen, szerteszét. A napsütésben itt-ott csillámló palákon törik meg a fény, és arany színben ragyog a hegyoldal. Másutt akkora hófehér kvarckibúvásokon kelünk át, mint egy villamos. Vízeséseket keresztezünk, hófoltok alól kibukkanó patakok fölött ugrálunk át. Örömünnep lett a borús reggelből. A csúcs alatt hatalmas törmelékkupacokon kapaszkodunk föl, hómezőket szelünk át, majd rövid, könnyű mászással elérjük a csúcsot.
Keletnek tekintve a Möseler még jócskán fölöttünk magasodik. Impozáns látvány, ahogy a viharos szél kavarja a havat a csúcs alatti gleccseren.
Este sörmelletti kupaktanács a Furtschaglhaus söntésében. A tulaj szerint ugyanolyan idő várható, mint ma volt. Azaz reggel eső, majd jó idő. Nándi kitart az 5 órás indulás mellett. Mi hárman az időjárástól tesszük függővé. Ha esik, várunk.

A Schönbickerhorn felé

Erős deja vu-vel indul a reggel. Négy óra, telefonsípolás, eső veri az ablaktáblát. Motozás odakint. Fejemre húzom a zsák kapucniját. Nincs kedvem újabb visszaforduláshoz. Két „házi németünk” a közös hálóteremben szintén a későbbi indulás mellett dönt.
Fél hét körül a felhőrétegen áttörő első napsugár már a ház fölötti hosszú gerincen talál minket. Mögöttünk baktat a két német srác is. A hajnali esőre csak a vizes kövek emlékeztetnek. Egy-másfél óra alatt elérjük a gleccsert. Nándiék taposását már itt, a hómező szélén elveszítjük. Összekötjük magunkat, hágóvasat csatolunk, és egyáltalán nem bánjuk, hogy a németek megelőznek minket, hisz igazából nem tudjuk az utat. Csak később derül ki, hogy ők sem. Vak vezet világtalant…

A Möseler gleccserén

A gleccser, tekintettel a júniusi időpontra, még erősen hóval fedett. A jellegzetes áttetsző kék jeget csak a meredekebb letöréseknél pillantjuk meg. Az alattomos hasadékok szerencsére már kiolvadtak, így egyszerűen átlépünk, átugrálunk fölöttük. Cikk-cakkban, a hosszan lefutó hasadékokat kerülgetve haladunk. A csúcsról lefutó hatalmas omladékos-havas gerinc egyre közelebb kerül. Végül, egy lapályos hómezőt követően elérjük a szikla alját. Pihenőt tartunk, eszegetünk. Előttünk úgy száz méterre a németek tanakodnak. Meredek, havas kuloár indul fölfelé, mindkét oldalán törmelékes, meredek sziklaterep. Jelzésnek nyomát sem látjuk. Innen nézve a kuloár tűnik a legalkalmasabbnak. A németek is így láthatják, mert nekivágnak. Azt már csak este tudjuk meg, hogy Nándiék a kuloár bal oldali szikláján másztak föl, amely nagyjából UIAA II sziklaterep, de nagyon omladékos. A kuloár végét elérve áttraverzáltak a havon és a jobb oldalon folytatták tovább fölfelé. A kuloárban enyhén olvad a hó, de még tart. Elől megyek, középen Tamara, leghátul Zsóti. A németek standolnak, mi menetből biztosítunk, nem annyira meredek ez a terep, és jól tart a lépésekben összetömörödött hó. A kuloár kiszállása már kicsit zűrösebb. A hó itt erősen olvad, meredek is, és persze elvált a sziklától. Kivergődve lecsatoljuk a hágóvasakat. Sziklás, omladékos zömében gyaloglóterep következik, néha a kezünket is használnunk kell. Hosszan kapaszkodunk fölfelé a jelzés nélküli, néha útvesztőnek tűnő sziklavilágban. A széles sziklagerinc már a csúcs alatti gleccserig vezet. Ahogy kibukkan a havas gleccser, megpillantjuk a csúcsot, és rajta apró hangyaként mozgó társainkat. Újra hágóvas csatolás következik, majd nekivágunk az utolsó etapnak. Helyenként meredek, kijegesedett részeket kell leküzdeni. Persze, hogy Zsóti bérelt vasai mindig itt csatolódnak le. Káromkodva húzza le a kesztyűt a csúcsközelben már erős és jeges szélben. A Nándi vezette csapattal közvetlenül a csúcs alatti meredély előtt találkozunk. Vidáman üdvözöljük egymást. Kedélyesen mutatják, hogy kerüljünk ki egy apró lyukat a hóban. Hüledezve értjük meg a történteket. Nándi ment elől, mikor egyszerre megnyílt alatta a föld, helyesebben a hó. Három méter mélyen akadtak be a hágóvasai a hóval fedett, szűk hasadék oldalán, de volt még alatta vagy öt méter. Önerejéből mászott ki.

Tiroli mesevilág

A csúcs alatt jeges, meredek mászás következik, majd bizonytalan állagú hógerinc, aztán egyszerre a csúcskereszt mellet találjuk magunkat. A német srácok vigyorogva üdvözölnek. Bizony, kár lett volna ma is a hálózsákban szuszogni. Fütyül a szél, ádázul perzsel a magashegyi napfény, száz kilométerekre ellátni…
Körülöttünk Tirol havas-sziklás, véget nem érő, mesebeli hegyvilága.