Részletes beszámoló

Megközelíthetőség:
Az ausztriai A1 autópálya Hegyeshalom – Bécs – Salzburg, majd tovább Németországon át Innsbruck, innen tovább az A12-esen, majd Kühtai felé lekanyarodás, innen fül Kühtai-ig a völgyben, a főleg síterepként működő üdülőhelyen keressük a Dreiseenlift alsó állomását az út mellett, a Dortmunder Hütténél. Innen lifttel föl (a felső állomás a Dreiseenhütte fölött van), vagy gyalog a túraösvényen (ez 1-2 óra pluszt jelent), majd innen a táblák és a jelzés szerint az előttünk nyíló völgyben gyalogolunk föl, egyre jobbra térve, a sziklafal felé, végül törmelékes terepen, kis körrel visszakanyarodva érünk a beszálláshoz.

A túra leírása:
Komor és barátságtalan kezdet jellemzi ezt az amúgy nagyszerű steiget. Egy sziklafal tetején, törmelékes terepen indul a mászás, a lazán figyegő dróthoz és a jókora bekötési távolságokhoz mindjárt az elején jobb, ha hozzászokunk (B). Pár méter után függőleges kampósor következik egy termetes pillér oldalfalán (Gaudi Wandl, D), a felső szakaszon érdekesen dől. Egy darabig még meredeken mászunk föl (C), majd tagoltabb sziklaterep következik törmelékes átkötésekkel (B-C). Némi gyaloglás vezet a fal tövében húzódó érdekes traverzbe (B), amely a kulcshely alá visz. Egy kisebb áthajlás (D) jó lesz bemelegítőnek, majd a szemközt találjuk magunkat a kulcshellyel (D-E). Érdekes kampósor, amelynek meredekségét csak akkor érezzük, mikor beállunk a fal alá. Innen kissé kifelé dől, és a kampók ellenére izomból is meg kell küzdeni vele, illetve figyelnünk kell a súlypontunkra (jó természetes kitámasztási lehetőség lábbal jobbra). Az áthajláson áthúzva magunkat még meredekebb és kitett mászás következik, majd egy peremen átlépve magunk mögött hagytuk a steig első szakaszát.

Rövid gyaloglás következik a második falszakasz alá, illetve a csúcstömböt is tanulmányozhatjuk innen pihenés közben. Az ösvény egyenesen a kőbányaszerű, barnás-vöröses fal alá vezet, ami innen nézve borzalmasan omlósnak tűnik, pedig meglepően kompakt.  Nyár közepétől hó nélkül (előtte meggyűlhet a gondunk a peremhasadékkal) kezdünk neki a kapaszkodásnak. Függőlegesen mászunk fölfelé a gyönyörű, vöröses, tagolt sziklafalon, mesterséges lépések nélkül (C-D). Egy keskeny kis párkány szolgál pihenőül, talpunk alatt a beszállás. Innen a mászás könnyebb, bár a kitettség még kísér egy darabig (C). Egyre tagoltabbá váló szakaszon (B), majd újabb meredek felszökéssel (C) érjük el a gerincet.

A gerinc túlsó (ez a napos oldal) szakaszán könnyű, traverzáló részek (B), kisebb ereszkedés és egy C-s felszökés visz be a csúcstömb déli oldalába. Itt egy gyönyörű kéménymászás következik (C, a felső szakasza C-D), majd újra az északi oldalra kerülünk, már közvetlenül a csúcs alatt. Itt egy irgalmatlanul kitett felszökés (D) egyenesen a csúcskereszthez repít.

A steig rászolgált a nevére: a Pockkogel csúcsáról valóban páratlan a panoráma.

Lemenet:
A jelzett ösvény levezet a csúcs alatti tározó partjához, ahonnan némi körrel jutunk a Dreiseenhüttéhez (ha gyalog akarunk lemenni, a hütte előtt leágazik az út), ahonnan még föl kell gyalogolni a lift felső állomásához.

Megjegyzés:
E steig fő jellemzője az igazi tiroli magashegyi atmoszféra és a komor, de fenséges kristályos kőzeten való mászás. Nincs túlbiztosítva és egyes szakaszai erős karizmot, jó mászótechnikát igényelnek – nem kezdőknek való tehát. A legfontosabb a jó időjárás és a hóhelyzet: egy vihar a falban vagy a gerincen itt tényleg életveszélyes lehet, és az északi fekvésből adódóan jegesedés, vizesedés akár nyáron is előfordulhat, ilyenkor inkább halasszuk a túrát!

Mászható időszak:
június-szeptember

Menedékház:
nincs

Felszerelés:
Sisak, klettersteig-szett, kesztyű