Szöveg: Vékony Péter Kép: Galli Károly

téli alpin trekking – gleccser – mix mászás

Az FTSK Excelsior SE Hegymászó Szakosztálya szervezésében az alapfokú tanfolyamot már elvégzett tagok téli alpesi tanfolyamon vehetnek részt.
A tanfolyam célja, hogy az amatőr hegymászók és magashegyi túrázók lehetőségeit kiszélesítse, és a biztonságos mászás alapszabályait megismertesse azokkal, akik téli túrák megtételére vállalkoznak. A klubtagok nevében mindjárt e helyütt szeretném megköszönni csoportunk vezetõinek és klubtársainknak azt a derűs, változatos hetet, amelyben részünk volt. A téli szállás a Gamskarkogel alatt úgy négyszáz méterre helyezkedett el az Ostpreussen hüttében. A parkolóból felvezető utat 600 m szintet emelkedve egy erdei túrasípálya mentén tettük meg, azzal a kb. 30 kilós zsákkal, amiben egész heti ellátmányunk, felszerelésünk és tisztálkodó eszközeink helyet kaptak. Ez utóbbiak a fogkefén kívül teljességgel fölöslegesnek bizonyultak. Irigykedve néztem a mellettem légpárnás kétéltűként elrobogó Mészáros, Mécs, Lám triumvirátust és közvetlen „hozzátartozóikat” és egyáltalán mindenkit, akik nálam sokkal jobb kondival rendelkeztek, nem cipeltek hat-nyolc doboznyi sört, konzerveket és más nehezékeket. Lenkei Zoli barátunk üveges sörökben „utazott”, így igazi Rocky Balboaként gyûrte az első akadályt. A felérkezés után azonnal rendeltünk egy sört a jól felszerelt és megfizethető étteremben és odakint elszívtunk egy szivart, aminek praktikus okai voltak. Az előző és épp távozni készülő csoportból, önhibáján kívül olyan penetráns hajléktalan és izzadságszag párolgott a túlfűtött „termekben”, hogy az minden képzeletet felül-, helyesebben alulmúlt. Az akkor arcunkra kiült döbbenetet egy hét múlva feleségem és barátaink arcán véltem felfedezni, akikkel félúton találkoztunk egy sípálya melletti panzió parkolójában, tehát nyílt területen.
A tanfolyam első napjaiban gyönyörû idő volt és az is gyönyörű volt, mikor Mécs Laci bekapcsolás nélkül hajította el a Peeps-jét (elektromos jelzõkészülék lavina által eltemetett szerencsétlenek megtalálására) és megvető arccal nézte végig a sok lúzer szánalmas hótúrását. Egy óra elteltével a hó-tájépítés új csodái tűntek fel a ház melletti gyakorlóterepen. Az eszközt csak tavasszal találták meg az arra járó osztrák tehénpásztorok, de megtalálták és visszaadták jogos tulajdonosainak. Itthon, valószínűleg bekapcsolt állapotban, még az eldobás utáni pillanatban, a levegőben nyoma veszett volna, tekintve, hogy a bekerülési költség a 25 ezres lélektani határt meghaladta. Az is gyönyörű volt, ahogy szembesültünk a kiképzési feladatokkal, ahogy végrehajtottuk és ahogy szinte  azonnal el is felejtettük mindazt, amit oktatóink lelkiismeretesen elmagyaráztak és bemutattak nekünk. Rá kellett jönnünk, hogy ehhez gyakorlás kell, sok gyakorlás. Építész vagyok, de azok  a kötél- és csigarendszerek, amiket Mészáros Csabiék könnyedén összedobtak, engem is komolyan gondolkodóba ejtettek. Ott menten el is határoztam, hogy soha nem esek szakadékba, de ha mégis, soha nem okolom az engem kihúzni képtelen mászópáromat. Az eltemettetés-szimuláció lavina által és a jégkunyhó építés a gyermekkoromat juttatta eszembe, a jégcsákánnyal való fékezés és megállás hágóvassal a lábamon viszont azt a pillanatot idézte, mikor úgy tűnt, nem lesz hely a tanfolyamon túljelentkezés miatt. Igen, akkor gyáván elvitorláztam az én kis belső tengeremen és már elképzeltem, hogy milyen szép lesz kevésbé kimerülten jelentkezni és elmenni jövőre. Lett hely, és negyedszerre már meg is tudtam állni a lejtőn, c’est la vie. Az is igaz, mire a fenti gyakorlat sikerült, következett a háttal, fejjel lefele… no comment.
Az esték kivétel nélkül frenetikusak voltak. Az elméleti oktatásokon a sok hasznos dolgon kívül azt is megtanultuk, hogy a lavinát vagy el kell kerülni, vagy jól meg kell nézni utoljára, és havat enni csak mértékkel, valamint átfújásba nem vájunk barlangot.
A fejtágítás után minden alkalommal kombinációs gyakorlatok következtek, amit a Bencéék mocsarazásnak hívtak. Ez egy magyar kártyával játszható játék. Sokan játszhatják és sokáig tart. A világ ebben a játékban négyfelé oszlik. Van a király, a nemesség, a polgárok, és a mocsárban tengõdõk. A játszó és a részeg az igazi énjét adja, tartja a mondás. Én ennyi kedves, szellemes és kultúrált emberrel régen voltam egy helyiségben, egy asztalnál. Tévedésre nem volt lehetőség, mert aki esetleg meg tudta volna játszani magát a játékban, este 11 körül már rendszerint részeg is volt.
Lehet, hogy úgy tűnik, nincs benne ebben az írásban, milyen sokat kaptunk ezen a tanfolyamon. Talán nem jön át, hogy képzett oktatóink, Mészáros Csaba, Lám Bence és Mécs László milyen lelkiismeretesen, profin adták át a tudásuk azon részét, amit ennyi idő alatt lehetséges volt átadni. Pedig ez mind igaz, és hálás vagyok érte. Ennek ellenére, nem tehetek róla, régen éreztem ilyen jól magam ennyi felületes ismerős és ismeretlen közt. Talán a közös ügy, a hegyek iránt érzett szerelem, vagy vakszerencse, nem tudom.
Mindenesetre a tanfolyam lezárását  követő napon, saját felelősségünkre megmásztuk a Hochköniget, kb. 70 km/órás szélben, -17 fokban, kb. 2300 szintet leküzdve,  oda-vissza 9 óra 15 perc alatt.