Eisenerzersteig (klettersteig C-D)

Kiindulópontunk: Eisenerz, azaz Vasérc
Az osztrákok lényegre törő emberek. Nem szeretik a mellébeszélést. Ha egy település évszázadok óta a vasércről szól, miért is hívnák másként, mint Vasércnek? Azaz „osztrákul” Eisenerz-nek.

Az Enns-völgyi Alpok (Ennstaler Alpen) délkeleti vonulatát nevezik Eisenerz-i Alpoknak. A hegység, bár alig valamivel emelkedik 2000 méter fölé, meglepően változatos és magashegyi arculatú. Hatalmas mészkőszirtek, gerincek, 5-600 méteres falak jellemzik a hegységet, ami nagyon látványossá teszi. A szomszédos Hochschwabnál tagoltabb felszínű vidék. Mély, patakos völgyek, alpesi tavak teszik még változatosabbá.

A (róla elnevezett) Eisenerz-i Alpok és a Hochschwab közötti mély völgyben fekvő városka nehezen tagadhatná bányászvárosi jellegét. A fölötte lévő hegy – amely sajnos rányomja bélyegét a környék panorámájára – egyetlen hatalmas, vöröslő vasércbánya, 20-30 termelési szinttel. Eisenerz-re gondolva mégse egy átlagos hazai bányásztelepülés képe ugorjon elénk. Sokkal inkább a „lehet így is” érzése kerít hatalmába. Mert a bányászváros központja osztrákosan rendezett, zegzugos utcái, középkori házai, a sikátorban zúgó patak izgalmas barangolást ígér, de itt még a bányászlakótelepek is mások, mint nálunk, tiszták, levegősek, emberiek. Ez lenne talán az emberarcú kapitalizmus…?

A városka főterén

A nyersanyagra alapozott fejlődés azonban már a sógoroknál sem működik. Az Enns-völgyi Alpok változatos vidékére alapozott turizmusfejlesztés jelenti itt is az egyik alternatívát. Télen a környék jó mikroklimatikus adottságaiból eredően meglepően hóbiztos síterepek, nyáron pedig a környék sziklafalain „szaporodó” klettersteigek feladata a turisták idecsábítása.

 Eisenerz látképét uralja a föléje tornyosuló sziklatömb, az 1865 méter magas Pfaffenstein. A Hochschwab ezen látványos szirtjének északnyugati gerincén nyitottak új, látványos biztosított mászóutat 2005-ben. Háromfős kis csapatunk ennek megmászására vállalkozott 2007 júliusának első napján, midőn a meteorológia változékony időjárást jósolván, nem mertünk a közeli, D-E nehézségű Kaiserchild klettersteignek nekivágni. Nyugodtan tehettük volna, mert a prognózissal ellentétben ragyogó időt kaptunk, de azért nem bántuk meg a cserét, mert az Eisenerzer-steig is szép út, változatos és látványos.
A túra kiindulópontját nehéz eltéveszteni: a városkát átszelő főútról egy sportcentrumnál a hegy felé induló út egyenesen a parkolóhoz vezet, de már a házak között megtaláljuk a turistaút felfestését. Utunk a Markussteigen vezet fölfelé, amely korábban a csúcsra vezető fő útvonal volt, és felső szakasza miatt A-B klettersteignek minősül. Az út a parkolótól végig kitáblázott, jelzett – és nagyon meredek. Az első pár száz métert leszámítva szinte folyamatosan a sűrű szintvonalakra merőlegesen törünk fölfelé, előbb bükkösökben, majd fenyvesekben, néhol irtásokon, minden lépésnél kőkeményen combból emelkedve. Mikor lassan gyérülni kezd a fenyves és zöld füvű rétek törik meg komorságát, már reménykedhetünk, véget ér a kaptató! Aztán egy sziklafalhoz érve tényleg: balra indul a Markussteig könnyű klettersteigje (biztosítás nem szükséges!), jobbra pár lépést követően függőlegesen az Eisenerzer-steig.

Biztosított mászás a nyugati gerincen

A klettersteig 7-8 méter meredek mászással kezdődik, ezt már ismerjük: szándékosan megnehezített beszállás a „nem idevalók” elriasztására (C-D). A kapaszkodást követően a terep szelídül, még egy megdőlt, oldott táblát kell leküzdenünk, majd pár méter gyaloglóterep következik.
Máris nekiveselkedünk a következő sziklabordának. Itt fémtappancsok segítik a mászást, alighanem valami raktáron maradt készletet használhattak föl, mert se alatta, se fölötte ilyen nem lesz (máshol sem találkoztam még vele). Nem is ez a lényeg, hanem a kitett traverz, ami balra vezet, és 50 méteres szakadék fölött lépdelünk. Akinek ez sok, innen forduljon vissza, a tappancsok előtti füves térségről menekülőút indul a Markussteig felé. Később már nincs mód kiszállásra.
A komolyabb kihívások a traverz fölötti platót követően kezdődnek. Előbb egy függőleges felszökés, ami közelíti a D-t (C-D-re van értékelve, de a Haidsteig D-jén edződött hadfiak elcsodálkoznának a kategória szépségein…). Majd kitett traverz kezdődik, ami följebb egyre reibungosabb, itt-ott csak a tapadás tart, fontos a jól tapadó magashegyi bakancs!
Az út egyik legnehezebb részén vagyunk túl. Megérdemelt a pihenő. Majd hosszú B és C minősítésű szakaszok váltják egymást. Néha – ha gondosan, mindkét karabinerrel biztosítottuk magunkat – érdemes hátranézni, mert az Ennsvölgyi-Alpok panorámája, a mélyben a Leopoldsteiner-tó egyre látványosabb.

 Kitett felszökés a csúcsra

Lassan fölérünk a csúcstömb alatti vállra, ahol kényelmes, de némileg szellős traverz vezet át a csúcsi szakaszra, amely bőven tartogat még kihívásokat. Előbb egy széles (relatív széles, kb. 1 méter a 100 méteres mélység fölött) sziklapárkányon sétálunk a sziklafal déli oldalára. Majd egy szűk bevágásban meredek felszökés következik. Ezt leküzdve hamarosan az út kulcshelye vár ránk. Előbb megkerülünk egy sziklabordát, majd vascövekeken kell átlépdelnünk egy horpadás sima sziklafalán, a csúcstömb irgalmatlan mély szakadékja fölött. Ezen túljutva C-D nehézségű mászás következik függőlegesen fölfelé. A kitettség itt is teljes, de följebb vaskampók segítik a lépést. Ebből kiérve fellélegezhetünk, kiértünk az út nehezéből. Egy ferde párkányon kapaszkodunk fölfelé hosszan (B-C). A látványra és kitettségre nem lehet panasz – leszámítva az eisenerz-i vasércbánya alattunk éktelenkedő rozsdavörös meddőhányó kupacát.

Eisenerz a Pfaffenstein csúcsáról

Ezt követően már csak a kiszállókémény van hátra. A steig egy szűk hasadékba fordul be, ahol igazán csak a helyéről kifordult vascövek okoz némi nehézséget (2007. július). Már nem a falban vagyunk, hanem egy különös sziklalabirintusban, ahonnan pár méter vascövekekkel segített, függőleges mászással vezet ki a klettersteig. A peremen túllendülve gyakorlatilag véget ért a mászóút. Gyaloglóterepen érjük el a Pfaffenstein csúcskeresztjét.
A csúcsról széttekintve érzékelhető csak igazán, mit jelent a fogalom: tájseb. Az eisenerz-i bánya meddőhányója bántóan uralja a kilátást. Érdemesebb a kelet felé, Hochschwab vonulataira, vagy a Leopoldsteiner-tó felé tekinteni. Ki tudja, hány ezer tonna acél került ki az itt kifejtett ércből, de vajon egyensúlyban van-e azzal a kárral, ami a természetben keletkezett? Csak reménykedni lehet, hogy a bányarekultiváció révén legalább a tájban okozott sérelem tompul valamelyest. Ismerve osztrák sógorainkat, erre jó esély van.
Lefelé a Markussteig jelent némi kihívást, valamint tanúságot arra, hogy akár A-B fokozat is vezethet ugyancsak nagy mélységek fölött. A felső szakaszán látványos, itt-ott drótkötéllel, létrával támogatott út az elágazást követően belesüllyed sűrű erdőbe, és a véget érni nem akaró ereszkedésbe.
Odalent a vasbányász egylet fúvós felvonulása fogad a főutcán. Pocakos, pirosló fejű bácsik térdnadrágban, sárgaréz trombitával. Vajon az ércbányász múltat temetik, vagy minket, a jövőt jelentő turistákat üdvözölnek? A választ talán csak az alkonyi fényekben tündöklő eisenerzi mészkőhegyek tudják…